Közérdekű információk

Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy cégünk 2013. december 21. és 2014. január 5. között csak ügyeleti szolgálatot tart, irodánk zárva lesz.
Kérdéseikkel és észrevételeikkel a honlapunk ‘Közérdekű adatok’ – ‘Munkatársaink’ rovatban található telefonszámokon kereshetnek minket.

Ezúton értesítjük Önöket arról is, hogy az ünnepek miatt december 25-én (szerda) és január 1-én (szerda) a piac zárva tart.

Felkészültünk a télre

A hét elején igazán téliesre fordult az idő, napközben hószállingózás volt, éjszaka pedig fagy volt. Társaságunk felkészült az idei téli szezonra. Munkagépeinkre új hótoló gumilapokat vásároltunk, új hólapátokat vettünk és több, mint 5 tonna ipari sót rendeltünk. Szerződést kötöttünk egy környékbeli vállalkozóval a hótolási és a síkosság elleni védekezési munkánk hatékonyabbá tétele érdekében. A szerződés értelmében a téli időszakban a vállalkozó folyamatosan hajnaltól késő estig tartó készenlétet tart, és szükség esetén rövid időn belül megkezdi a hóeltakarítást.
A fent megjelölt időszak alatt társaságunk is ügyeletet tart. Felmerülő kérdéseiket és észrevételeiket a 85/560-287-es telefonszámon, illetve az info@fonyodert.hu e-mail címen várjuk.
Egyúttal ismételten kérjük a Tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy – mint azt a környezetvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet is előírja – szíveskedjenek gondoskodni az ingatlanjaik előtti járdaszakaszok tisztán tartásáról, síkosság- és hómentesítéséről. Köszönjük, ha munkánkat ezzel is segítik!

Társaságunk a közelgő ünnepekre tekintettel ez úton kíván mindenkinek Békés, Boldog Karácsony Ünnepét és Sikerekben Gazdag Új Évet!

FELHÍVÁS – Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye

FELHÍVÁS
villamos hálózatok környezetének tisztántartására

Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. (székhelye: 7626 Pécs, Búza tér 8/a.)

felhívja

az ellátási területén lévő Ingatlantulajdonosokat, Használókat, Kezelőket, Bérlőket – ideértve a természet- és növényvédelmi területek kezelőit, az erdészeteket, önkormányzatokat – a villamos hálózatok nyomvonalát és a biztonsági övezetet érintő akár élő, akár elszáradt, gondozott vagy gondozatlan fák, bokrok, növényzet eltávolítására, a fák gallyazásának elvégzésére.

A növényzeten történő beavatkozásra az élet- és vagyonbiztonság, veszélyes helyzetek elkerülése és az áramszünetek megelőzése érdekében van szükség.

 Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. a jelen felhívást a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 124. § (2) bekezdése, 133. § (3) bekezdése, 137. §-a, illetve a villamosművek, valamint a termelői, magán, és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről szóló 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet alapján teszi közzé.

A növényzetre vonatkozó korlátozások a biztonsági övezetben, fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában
– 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,
– 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,
– 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél
jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.

A biztonsági övezetben a növényzetre vonatkozó tilalom szerint, tilos
– olyan növényzet telepítése és tűrése, amelynek magassága kifejlett állapotában meghaladja a 4 métert,
– olyan növényzet telepítése és tűrése, amely a nyomvonal és az oszlopok járművel való megközelítését akadályozza.

A biztonsági övezet környezetében lévő fák, bokrok ágait vagy a teljes növényzetet az Ingatlantulajdonosnak – mint egyben a növényzet tulajdonosának – kell rendszeresen megfelelően gondoznia, hogy azok a vezeték biztonsági övezetének határát, illetőleg az adott feszültségszintű vezetékre vonatkozó veszélyzóna határát ne közelíthessék meg.

Kérjük, hogy az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében az Ingatlantulajdonosok szíveskedjenek ezt a feladatot elvégezni! A vezetékek által érintett kül- és belterületi ingatlanokon egyaránt mérjék fel, hogy hol nem felel meg növényzet mérete, magassága a jogszabályi előírásoknak, és az éves növekedést is figyelembe véve, és ennek megfelelően tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Kérjük, hogy hálózatot veszélyesen megközelítő fák és egyéb növényzet gallyazása, eltávolítása előtt – az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében – egyeztessék az elvégzendő feladatokat és azok végrehajtási feltételeit az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. területileg illetékes szervezeti egységével!

Az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében kiemelten fontos a feszültségmentesítés elvégzése és a szakfelügyelet, melyet az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. elvégez, illetve térítésmentesen biztosít.

Felhívjuk az Ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a szükséges feszültségmentesítés elmaradása miatt bekövetkezett balesetekért, károkért felelősséget az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. nem vállal.

Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. régió-központjainak címe, elérhetősége:

Név

Cím

Telefon

Telefax

Lehel Raymund

Nagykanizsa

93/503-500

93/503-533

Amennyiben az Ingatlantulajdonos e felhívás megjelenésétől számított 15 munkanapon belül nem jelenti be az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. illetékes régióközpontjánál, hogy a biztonsági övezet tisztántartását elvégzi, vagy a bejelentést is elmulasztja és a tisztántartási munkát sem végzi el, úgy az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-vel szerződött vállalkozó jogosult és köteles a munkát a jogszabályok és a szabvány előírásai szerint elvégezni. 

Vállalkozó megnevezése: Vilkor Kft.
Elérhetősége:    Ulrich István tel.:  30/9369-910, fax: 82/471-410
                           Ulrich Róbert tel.: 30/9694-419
                            e-mail: vilkor@enternet.hu

Az eltávolított növényi részek, gallyak, kivágott fa felett az Ingatlantulajdonos rendelkezik.

Kérjük az Ingatlantulajdonosok együttműködését, mivel mindenkinek érdeke az, hogy lakókörnyezetében a villamosenergia-ellátás minősége, a szolgáltatás folyamatossága biztosított legyen és azt ne zavarják, akadályozzák a villamoshálózathoz érő ágak, növények által előidézett feszültségproblémák, üzemzavarok és áramszünetek.

A villamoshálózat alatt és közelében kizárólag alacsony növésű fafajták telepítését és megtartását javasoljuk.

Együttműködésüket köszönjük.

E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.

Hirdetmény

Tisztelt Vízijármű-tulajdonosok!
 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptember 10-én nem szükséges eltávolítani 
járműveiket a vízből, mivel a kikötő felújítása az idén nem kezdődik meg.

Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetési
Nonprofit Közhasznú Kft.

Hol dolgoztunk a 34. héten?

Befejeztük a nyaraltatást és a szállásadást az általános iskolában, a kollégiumban és a gimnáziumban. Intenzíven festjük a belső falakat, végezzük a karbantartási munkákat és a takarítást, hogy szeptember 1-én ismét szép, kulturált épületek várják a diákokat.
A városközpontban takarítottunk a Szent István Napi ünnepségsorozat után. Gyomláltuk a virágágyásokat a vasútállomás környékén és a Bacsák téren. Összeszedtük a Pátria parkolójában a lehullott almát.
A Sándortelepi strandon, a Vigadó téren, a Strand utcában, a Fürdő utcában és Fonyódligeten eltakarítottuk a vihar által letört ágakat. A Városi strandon az uszadékot.
A Fő utcában és a Harmatos utcában gazoltunk, füvet nyírtunk, majd a levágott füvet elszállítottuk.
És természetesen várjuk a szombati piacnapot és az utána elvégzendő takarítást-rendrakást.
20130823 004
20130823 009
20130823 001
20130823 007
20130823 015
20130823 012